Mikrobiológiai – biotechnológiai eszközök használata a termesztésben II. – alga fitostimulátorok
Válogatott axenikus, nagy sűrűségű algatenyészetek vizes, illetve nedves környezetben nitrogén fixációs tevékenységükkel és növekedésserkentő növényi hormonok kiválasztásával képesek szántóföldi növények növekedését serkenteni. Japánban az 1980-as évek óta ilyen célból a rizsterületeket válogatott algák tenyészetével oltják be, így 120 %-os termésnövekedést értek el. Ugyanakkor olyan növények esetében is megfigyeltek kedvező hatást, amelyeket nem árasztanak el vízzel, hanem lombtrágyaként alkalmazva a nedves növényfelületen elszaporodva segítik elő a szántóföldi növények növekedését. Ilyen körülmények elsősorban a zöldségféléknek kedveznek – uborka, paradicsom -, de kukoricával és takarmánycirokkal is értek el eredményeket. Az utóbbi években zöldalgafajok intenzív auxinszerű és citokininszerű növényi növekedésserkentő hormonkiválasztását figyelték meg. A növénytermesztésben leggyakrabban a tengeri eredetű telepes algákat biotrágyaként és talajkondicionálóként használták, ill. használják, de az utóbbi évtizedben növekszik az érdeklődés antimikrobiális és antifungális, valamint növényi növekedést szabályozó (Plant Growth Regulator-PGR) anyagaik iránt is.
Az utóbbi évek kutatási eredményei szerint egyes mikroalgák is képesek auxin- és más, még nem azonosított hormonjaik termelésével serkenteni a csíranövények növekedését és a kifejlett növények virágzását. Így lombtrágyaként hatékonyan alkalmazhatók a mezőgazdaságban. A vizsgálataink kimutatták, hogy az édesvízi zöldalga mikroalga törzsek optimális körülmények között a tengeri algákat meghaladó koncentrációban képesek testükben felhalmozni és kiválasztani a növényi növekedésserkentő hormonokat és/vagy antimikróbás és/vagy fungicid anyagokat. Emellett jelentős mennyiségben tartalmaznak a növények fejlődése szempontjából fontos vitaminokat és nyomelemeket is. A tavainkban és folyóinkban tenyésző Scenedesmus obtusiusculus (S. obliquus, S. rubescens) törzsek vizsgálataink szerint megközelítik a tenyésztett Chlorella minutissima sós/édesvízi fajok hormontermelését. Magas hormonkoncentrációval elsősorban a magas 25-30 C környezeti hőmérsékletű algatenyészetek rendelkeznek. Nagy töménységben, más algáktól vagy baktériumoktól és gombáktól mentesen, irányított módon zárt rendszerben, fotobioreaktorban tudjuk előállítani őket. Hazánk természeti adottságai miatt – tenger hiányában – a tengeri algák tenyésztése ipari méretekben nem gazdaságos a nagy sótartalmú technológiai víz környezeti kockázatai miatt.
Chlorococcales mikroalga tenyészetek (Albitech kft felvétele) fénymikroszkópban
Az Albitech Kft. növényi virágzást és növekedést serkentő, valamint gombagátló aktivitással rendelkező zöldalga törzzsel rendelkezik. Az új fejlesztésű lombtrágya előállítása során felhasznált tápleves nem tartalmazhat semmilyen káros anyagot, melyeket többszörösen sterilre szűrt és ozmotikusan tísztított vízzel higítva használunk fel, és a tenyésztést ellenőrzött steril körülmények között végezzük a volt Gyógyszerkutató Intézet (GyOKI) mikrobiológiai laborjaiban. A tenyésztéshez felhasznált Scenedesmus obtisausculus/rubescens K2012 balatoni zöldalga axenikus, baktériumtól és gombától ellenőrzötten mentes, steril körülmények között fenntartott, a BEA D01_12 számon szabadalmi letétbe helyezett algatörzs – a spanyol Marine Biotechnolgiai Center alga törzsgyűjteményében – magyar szabadalmi védettség alatt áll a HU-110 987 számon. Az eljárásban ismertetett módon tenyésztett K2012 Sco BEA (Banco Espanol de Algas) D01_12 (szabadalmilag védett) mikroalga törzs előnyös táptalaj, hőmérséklet, levegőellátás és megvilágítás alkalmazásával az eddig alkalmazottaknál hatékonyabb növényi növekedésserkentő algatenyészetet eredményez.
Dr. Kutasi József
Biofil Mikrobiológiai, Géntechnológiai és Biokémiai Kft.
kutatás-fejlesztési vezető
Albitech Biotechnológiai Kft.
ügyvezető igazgató